A világ legnagyobb és legrangosabb szakácsversenyét kétévente rendezik meg, a 2014 európai selejtező eredményhirdetése ezekben a percekben zajlik Stockholmban. (Sajnos ezúttal kevés esélye van arra a magyar csapatnak, hogy döntőbe jusson. A verseny történetében egyetlen egyszer, éppen legutóbb, 2012-ben sikerült ez a bravúr Széll Tamásnak, a Michelin-csillagos Onyx étterem séfjének, aki a következő évi döntőn is a fantasztikusan szerepelt, és a 10. helyet szerezte meg.)
Az utóbbi években valóságos világőrület, igazi vébéhangulatú show lett a Paul Bocuse világhírű francia szakács által elindított versenysorozatból, ezért 2008 óta selejtezőket is rendeznek. Az európai selejtező természetesen a legrangosabb, hiszen itt indulnak a legerősebb csapatok. Most Stockholmban bejelentették, hogy a 2016-os selejtezőt Budapest rendezheti, ami minimum páratlan lehetőség a hazai vendéglátásnak.
Érdeklődő és szakértő vendégek, szakmabeliek százai jönnek el egy ilyen versenyre, ismerkednek a helyi vendéglátás csúcsteljesítményeivel, a helyi alapanyagokkal, termékekkel.