A bíróság szerint semmi közünk hozzá, miért van szükség új atomerőműre

politika

Elutasítottaa fővárosi törvényszék az LMP keresetét, amit a paksi bővítést megalapozó hatástanulmányok kiadásáért nyújtott be. Bár ezek alapján döntött a kormány az országot húsz évre eladósító orosz hitel felvételéről és az erőmű bővítéséről, a bíróság szerint a hatástanulmány és a kockázatelemzés

csupán döntés-előkészítő anyagok.

Ez már csak azért is vicces, mert az NFM ugyan a per előtt maga is erre hivatkozva utasította el az adatigénylést, de magában a perben már nem evvel, hanem avval érvelt, hogy az adatkérés "bizonytalan tartalmú".

Döntés-előkészítésre hivatkozással amúgy csak és kizárólag abban az esetben utasíthatta volna el a bíróság az adatigénylést, ha az a közigazgatásban készült. Ez a védelem ugyanis kizárólag a közigazgatás befolyásmentes, pártatlan működését szolgálja. Ráadásul csak abban az esetben tagadható meg ezek kiadása, ha amúgy maga a döntés még nem született meg.

Ez esetben az utóbbi feltétel egyáltalán nem áll meg, azt pedig a per során se tisztázták, hogy mely iratok készültek állami szervnél, melyek máshol.

Az ítélet nem jogerős, az LMP már be is jelentette, hogy megfellebbezi a döntést. (Via MTI)