A Trump-adminisztráció azt is megmondta, konkrétan melyik céggel kellene szerződnie a szuverén magyar kormánynak.
A vállalat vezetése Szijjártóval utazott Moszkvába.
Magyar Péter egyéves megjelenése, Bróker Marcsi filmre vitele, a román elnök lemondása és taglozó erejű sáskarákok a 444 napindító hírlevelében.
A BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára a beomlás előtt járt a helyszínen.
Korábban már elvégezték itt a talajszilárdítást.
Orbán Áron cégének leányvállalata 13,3 millió forintért személyi és vagyonőri feladatokat lát el két éven keresztül.
Szijjártó korábban mentességet kért Washingtontól.
Az pedig szerinte „csak nyelvészkedés”, hogy ő a 2030-as évek elejéről beszélt, Lantos Csaba energiaügyi miniszter pedig „az évtized közepéig” kifejezést használta, vagyis hogy 2035-ig kellene elkészülnie a két új blokknak.
Az atomerőmű-bővítés munkái alig haladnak, mégis milliárdokat fizet ki a cég különböző szerződéseken keresztül.
A romákat érintő ügynek valószínűleg adathalászat volt a célja.
A párbeszédes Jávor Benedek szerint egy kert végi sufni felhúzásához hasonló átláthatósággal és komolysággal menedzselik a paksi bővítést, amiről most már elemi információkat sem árulnak el.
Azért várjuk ki a végét.
Szijjártó Péter még áprilisban állapodott meg a módosításról moszkvai utazása alatt.
Idén az MNB vesztesége elérheti a paksi beruházást felét, de a jegybankelnök fia legalább milliárdokat kaszálhat.
„A Roszatom a Putyin-rezsim része, támogatja az orosz terrorcselekményeket, és veszélyezteti a nukleáris létesítményeket” – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.