És egy jó hír náciknak és korrupcióellenes aktivistáknak

külföld

Hatéves börtönbüntetésre ítélte Ehud Olmert volt izraeli kormányfőt korrupció miatt kedden a tel-avivi körzeti bíróság. Az ítélet szerint Olmert még miniszterelnöksége előtt, jeruzsálemi főpolgármesterként félmillió sékel (körülbelül harminc millió forint) csúszópénzt fogadott el egy építőipari beruházással kapcsolatban.

A politikust azért vesztegették meg, hogy engedélyezze a város déli részén, egy domb tetején az oda tervezett szálloda helyett egy annál több mint tízszer nagyobb lakópark megépítését.

A 68 éves Olmert ártatlannak vallotta magát, és közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen a legfelsőbb bíróságon.

Ugyanakkor az ügyben Olmertre vélhetően újabb bűnügyi eljárás vár majd. Egykori korábbi titkárnője ugyanis a hatóságokkal kötött vádalku nyomán terhelő vallomást tett a volt miniszterelnökre és hangfelvétellel bizonyította, hogy volt főnöke befolyásolni próbálta tanúvallomását a korrupciós ügyben. Ezért Olmert az igazságszolgáltatás akadályozásának vádjával ismét bíróság elé citálhatják. (MTI)