A korábbi becsléseknél jóval több amerikai állampolgár harcolt dzsihádista önkéntesként Szíriában a lázadók oldalán. Az amerikai titkosszolgálatok először közöltek becslést a számukról.
Eszerint száznál is több amerikai szerezhetett harctéri tapasztalatokat Szíriában.
Ami több okból is aggasztó. Hogy csak egyet mondjak:
a szíriai lázadók legszélsőségesebb csoportja, az ISIS annyira szélsőséges, hogy az már az al-Kaidának is sok volt.
Az ISIS egy ideje már az al-Kaida helyi szárnyával, a szerintük túlontúl mérsékelt al-Nuszra Fronttal is hadban áll.
De van ennél aggasztóbb is:
a titkosszolgálatok szerint 6-12 Szíriát megjárt amerikai már hazatért.
"Néhányukról tudjuk, hogy merre vannak" - mondta egy titkosszolga, aki szerint igazán mégis inkább a dzsihádisták nagy száma a probléma. Korábban ugyanis úgy gondolták, huszonkevésnél több amerikai nem harcolhat Szíriában. (Via The Daily Beast)