Harminc amerikai kongresszusi képviselő írt levelet Orbánnak a megszállási emlékmű miatt

POLITIKA

A zsidó származású képviselők levele a Zsidó Világkongresszus honlapjára került fel. Ebben a képviselők mély aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a kormány folytatja a vitatott megítélésű emlékmű megépítését.

A levélben azt írják, hogy a náci megszállás rettenetes szakasza volt a magyar történelemnek, aki felmérhetetlen szenvedést és tragédiát hozott több millió ártatlan embernek, és bár voltak, akik segítettek azoknak, akik ellen a nácik felléptek, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a lakosság egy része ebben az időben szándékosan részt vett a nácik tevékenységében, így a zsidók deportálásában is.

A levél aláírói azt kérik Orbán Viktortól, hogy vizsgálja felül kormányának jelenlegi azt tervét, hogy a magyarországi zsidó közösség kívánságának ellenére építik meg az emlékművet. Helyette egy olyan emlékmű megépítését javasolják, ami az összes magyar állampolgár érzékenységét tiszteletben tartja.

A szenátorok akár maguk is szívesen segítenének megoldást találni, és leülnének beszélgetni Orbánnal vagy egy megbízottjával. (via Origó)