német megszállás emlékműve

„Egyszer majd ez az emlékmű fogja bizonyítani, hogy a bedeszkázott ég alatt nem csak a szemetek tudtak magyarul”

A német megszállási emlékmű sutyiban való felállítására és az ellenemlékmű 10 éves évfordulójára emlékeztek, miközben a sarkon Orbán és Rogán ebédeltek.

Ács Dániel
MŰVÉSZET

Bocsánatot kért a szlovák kormány a zsidó származású állampolgárai ellen elkövetett bűncselekményekért

A túlélők kivételes eljárással koronavírus elleni vakcinát is kapnak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Újabb emlékművet kap a Szabadság tér: félmilliárdból épül egy fekete gránit obeliszk

A szovjet megszállás áldozatainak állítana emléket.

Botos Tamás
Budapest

Tizenöt percig üvöltött a német megszállási emlékműnél

Botos Tamás
KULTÚRA

A rendőrségnek eddig 88 millió forintjába került a német megszállás emlékművének védelme

Csapataink a Szabadság téren továbbra is harcban állnak.

anarki
KULTÚRA

Lassan szemétdombra hasonlít a német megszállás emlékműve

Leszaggatták a szembenézésre késztető tükörfóliát a Szabadság téren.

anarki
KULTÚRA

Párkányi Raab Péter egy facebook oldalára kommentelőt jelentene fel

Botos Tamás
POLITIKA

Bekamerázták a német megszállás emlékművét

Kora reggel. Új jelentést is kaphat a Szabadság téri szobor.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szombathely két évtizeddel előzi Budapestet: náluk már rég van áldozati giccsemlékmű

Párkányi Raab Péter Vas megyét is megajándékozta egy oszloppal.

Bede Márton
POLITIKA

Hivatalos: elrontották a héber feliratot a német blablablabla emlékművén

A fordítást végző OFFI szerint a szavak rendben vannak, csak a sorrendjük nem stimmel.

Bede Márton
Budapest

Az ember aki odafingik, aztán letagadja

Orbán Viktor egy otrombán hazug és az ocsmányságig ronda szoborcsoportot rakatott Budapest leges-legközepére. Az arcát viszont már nem adta hozzá, inkább a hazánkban nagy hagyományokra visszatekintő sunyulást választotta.

Bede Márton
POLITIKA

Lázár: Lehet, hogy voltak egyeztetési hibák a német megszállás emlékműve körül

A miniszter alaposan meg fogja vizsgálni, hogy hibáztak-e, amikor áldozat helyett állatáldozatot véstek a Szabadság téri szoborba.

Herczeg Márk
politika

Három tojásdobálót feljelentett a rendőrség a Szabadság téren

Botos Tamás
POLITIKA

Harminc amerikai kongresszusi képviselő írt levelet Orbánnak a megszállási emlékmű miatt

Azt kérik a magyar miniszterelnöktől, hogy olyan emlékmű épüljön a német megszállás tragédiájára emlékezve, ami minden magyarországi állampolgár érzékenységét tiszteletben tartja.

Horváth Bence
POLITIKA

Onnan jött a támadás a német megszállás emlékműve ellen, ahonnan senki sem számított rá

Jelenits István többszörösen kitüntetett piarista szerzetes a Heti válaszban ment neki a főszekesztő Borókai Gábornak És az emlékműnek.

anarki
KULTÚRA