Az Index információi szerint a június eleji belső teszten 50-80 százalékos arányt hozott össze a közbringarendszer, ezért még mindig nem adják át azt a forgalomnak. A lap szerint ezért a BKK kilátásba helyezte a szerződés felmondását a rendszert beszállító T-Systemsszel és a Csepel kerékpárgyárral.
A T-System közben már több mint százmillió forintnyi kötbérrel tartozik.
Állítólag a most lefolytatott tesztelésen a nyilvános próbaüzem elindításához szükséges funkciók sem működtek. A rendszer átadása ezért vélhetően júliusra csúszik, és akkor sem működik, akkor a BKK felmondhatja a szerződést.
A Bubi rendszerét jól ismerő forrásunk szerint valójában arról lehet szó, hogy a jelentős csúszás PR-szempontból minden szereplőnek nagyon kellemetlen, és most azért indulhat be küzdelem, hogy kire tolják rá felelősséget.
A hibák a kiszivárgott hírek szerint a fedélzeti számítógép működésében vannak, volt, hogy nem reagált az érintésre, előfordult az is, hogy kártya használata nélkül engedett biciklit levenni a terminálról, a parkolási funkció pedig esetlegesen működött.