Kulka még májusban írt levelet a miniszterelnöknek, hogy határolódjon el a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott homofób megnyilvánulásai miatt.Kerényi Imre a keresztény színházi fesztiválon beszélt buzilobbiról, ami szerinte a teljes színházi világot átszövi.
Tegnap a Klubrádió Ötös című műsorában a színész elmondta, hogy kapott választ Orbántól, de nem volt abban semmi érdekes.
Kérdéseket tettem föl, amire érkezett is egy nagyon kedves, szűkszavú válasz a miniszterelnök úrtól, amiben megköszöni az észrevételeimet, és sok erőt és sikert kíván. Tulajdonképpen azt sajnálom, hogy arra a három-négy kérdésre, amit föltettem neki, arra nem érkezett válasz.
(index)