Már ameddig ketyeg.
„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is.”
A színész több év kihagyás után tavaly tért vissza a színpadra.
Gryllus Dorkával játszik majd egy különleges helyszínen, de fellép a Szegedi Szabadtérin is.
A sztrókból felépült színész Ördög Tamás oldalán vállalt el két fellépést a Trafóban.
A színész az ATV-nek adta első élő tévéinterjúját a sztrókja óta. Azt mondta, olyan, mint egy börtön, hogy intellektuálisan rendben van, csak kifejezni nem tudja magát elég jól.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában áll a nyilvánosság elé.
A logopédusával, Varga Saroltával együtt nyilatkozott, soha többet nem lép színpadra, de filmezésről lehet szó.
Lassú a felépülés a stroke után, de vannak nagy pillanatok.
A lap szerint nem hosszabbít szerződés a Katona József Színházban, mert úgy érzi, nem tudja a legjobbat nyújtani.
Menjünk el minél többen - mondja az RTL Klub videójában.
A felépülésére koncentrál.
Azt mondja, élvezte a forgatást.
Lájk, ha szerinted is!
A felépülőben lévő színész Garas Dezső emléktáblájának avatásán jelent meg.