A TASZ sem működik együtt azzal a Kehi-vizsgálattal, ami a Norvég Civil Alap pénzeit használó szervezeteket ellenőrzi. A jogvédő szervezet a nyilvánosság felé elszámol mindennek, de szerintük a kormányzatnak ehhez nincsen köze. Ugyanígy bojkottálja a vizsgálatot a Krétakör is.
Abszurdnak tartjuk a vádakat, amelyek szerint a norvég pénzekből az LMP-t illetve a balliberális pártokat támogató tevékenységet folytatnánk. Mi mindig a hatalmon lévőket bíráljuk hatalommal való visszaélésükért és jogsértéseikért, ezt tettük régen, és ezt tesszük ma is.
A TASZ szerint nem másról szól az ellenőrzés, mit a kampányról. Ezt írják:
politikai célokat szolgál, az a szinte korlátlan állami hatalommal rendelkező kormánypárt önkormányzati választási kampányának része, egyúttal célja a hatalom maradék ellensúlyát jelentő erő megfélemlítése, a kormánykritikus civil szervezetek elnémítása.
A KEHI ellenőrzési jogosítványait nem vitatják, de azt vitatják, hogy a konkrét ügyben nem vizsgálódhatnának, ezért az ellenőrzés jogalapjával kapcsolatos kétségeiket el is küldték a Hivatalnak. A TASZ az összes Norvég Civil Alap által finanszírozott program szerződését és elszámolását feltöltötte honlapjára.