Pénteken nyújtotta be a kormány a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatot, amihez ma a Fidesz-frakció módosító indítványt terjeszt be. A módosító lényege, hogy az elévülés szabályait meghatározzák. Rogán Antal frakcióvezető a köztévé reggeli műsorában elmondta, hogy az elévülés legszigorúbb formáját tudják csak elfogadni, azaz a folyamatban lévő szerződéseknél semmiféle elévülésről nem lehet majd beszélni. Rogán szerint ez azt jelenti, hogy a
bankok ügyfelei a hitelszerződések indulásáig az összes követelésüket megfogalmazhatják a bankokkal szemben, és meg kell kapniuk a pénzüket, akár az árfolyamrésből adódó tisztességtelenségről, akár az egyoldalú kamatemelésből adódó tisztességtelenségről van szó.
A frakcióvezető szerint a Kúria döntése elég alapot nyújt a cégeknek is, hogy bírósághoz forduljanak és pereljenek. Rogán elmondta, hogy
a kisvállalkozások nyugodtan fordulhatnak a bíróságokhoz azzal, hogy hasonló feltételekkel náluk is állapítsák meg, ha a bankok tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamrést az esetükben is.
(MTI)