Mindannnyiunk életét meghatározza a cirkadián ritmus. Ez a biológiai óra, az a nagyjából 24 órás ciklus, ami az élőlények biokémiai és fiziológiai folyamataiban lép fel.
A cirkadián ritmust elsősorban a központi idegrendszerünk határozza meg. A központi óránkat a napfény szabályozza, az érzékelt fény alapján agyunk egy apró része, az SCN állítja újra a biológiai órát. A hormonháztartásunk ennek megfelelően működik.
De a testünkben léteznek más órák is, és ezek némelyikét evéssel befolyásolni lehet.
A japán Yamaguchi Egyetem Időtanulmányi Kutatóintézetének kutatói most kísérletekben bizonyították, hogy a cirkadián ritmust át is lehet állítani. Egerekkel kísérleteztek: állandó éjszakai etetéssel átállították perifériás biológiai órájukat. Ezután mesterségesen leszorították az egerek egyik felének az inzulinszintjét, majd visszaálltak a normál, napközbeni táplálásra.
Azoknak az egereknek, amiknek békénhagyták az inzulinszintjét, sokkal gyorsabban állt helyre a biológiai órájuk.
Amiből az is következik, hogy ha valaki Londonból Tokióba - ha úgy tetszik, időben előrefele - utazik, sokat segíthet a jetlagén, ha előrébb hozza a főétkezése idejét.
Ugyanez a kísérlet végre azt is tudományosan bizonyította, hogy miért hülyeség este sokat enni. Mert ezzel felborítjuk a perifériás biológiai óránk működését, így szervezetünk éjjel is olyan hormonokat termel, amiket csak napközben kéne termelnie. (Via New Scientist)