A rendőrség közlése szerint a kordont rángatták, és tojással dobálták meg a frissen elhelyezett emlékművet, ezért három embert feljelentettek, ellenük szabálysértési eljárás foganatosítanak. A világ egyik leghosszabban épülő szobrának avatási időpontja továbbra sem ismert, és az ügyben még egyetlen kormánypárti potentát sem szólalt meg vasárnap. (via MTI)