A miniszter a holokauszt roma áldozatainak emléknapján azt találta mondani, hogy
Magyarországról nem történt roma deportálás, a magyar cigányokat Ausztriából vitték el.
Persze kiderült, hogy ez tényszerűen nem igaz, vittek el Magyarországról cigányokat. Balog emberminiszter ezután meg is ígérte, hogy tanulmányozni fogja a vonatkozó történelmi forrásokat. Csodás lett volna, ha még azelőtt tanulmányozza őket, hogy hülyeségeket beszél az emléknapon, de ez is valami.
Ezután dobta be a Fidesz ma a következő közleményt:
"A Fidesz szerint nem Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kell magyarázkodnia roma ügyben, hanem annak a baloldalnak, amelynek kormányzása idején romákat gyilkoltak Magyarországon, és ezeknek az ügyeknek a felderítéséért és a kártalanításért semmit nem tettek. (...) Felháborító, hogy a bukott baloldal politikai célból félreértelmez és eltorzít egy roma áldozatokért való tiszteletadásról szóló telefonos interjúból kiragadott mondatot."
Balog az MTI-nek azt mondta, hogy
pontosabban is fogalmazhatott volna, de sietett.
Ő ugyanis úgy értette, hogy
Magyarországról nem történt deportálás,
hogy
nem olyan szervezetten történt, mint a zsidók esetében.