balog zoltán

Balog Zoltán protokollfőnöke szerint a Miniszterelnökségnek kellett volna utánajárnia Vásárhelyi János ügyeinek a kitüntetése előtt

A kegyelmi botrányt vizsgáló bizottság előtt Vásárhelyi János 2016-os kitüntetésének hátteréről, és arról az ombudsmani jelentésről volt szó, amiből már 2012-ben kiderült, milyen visszaélések voltak a bicskei gyermekotthonban.

Bódog Bálint
belföld

A kormány megvonná az MMA-tól a jogot, hogy beleszóljon a kulturális pénzek elosztásába

A Tarr Zoltán vezette minisztérium szerint a változtatással visszaállítanák az NKA 2016 előtti működési rendjét.

Német Szilvi
KULTÚRA

Balog Zoltán nem folytatja püspökként

Nem indult újra a püspökválasztáson a volt miniszter, akit a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt egyházon belül is sokan bíráltak.

Urfi Péter
egyház

Schummer Orsolya: A bicskei gyermekotthon igazgatójának cinkostársai közül még mindig van, aki a gyermekvédelmi rendszerben dolgozik

A kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság elnöke szerint nem biztos, hogy tartani tudják a december végi határidőt. Még a vizsgálat elején tartanak, miközben újabb nevek merültek fel, akiket Schummer Orsolya szerint érdemes lenne meghallgatni.

Bódog Bálint
belföld

Nyilvánosságra hozzák Orbánék kormányüléseinek összefoglalóit

Az új kormány szerint „a magyar embereknek évek múltán is joga van megismerni egyes döntések hátterét”. És SOROS!

Urfi Péter
POLITIKA

Molnár Áron dokumentumokkal mutatta be, milyen cifra módon jutott NKA-támogatáshoz Bayer Zsolt

Az influenszer szerint Bayer nem csinálta meg, amit vállalt, nem fizette vissza, amit kellett volna, és Trianon helyett a 444-ről írt.

Urfi Péter
POLITIKA

Dzsudzsák lényegre törő, minimalista e-mailben kért diplomata-útlevelet Szijjártótól, aki azt egy mozdulattal továbbította a külügynek

Velkey György külügyi államtitkár nyilvánosságra hozta a focista levelét.

Német Szilvi
rekord

Szijjártó villámgyorsan intézett diplomata-útlevelet „Dzsudzsák Balázs Tesókának”

Elég volt egy baráti levél.

Urfi Péter
POLITIKA

Balog azzal védekezik, hogy szerinte nem az ő feladata volt ellenőrizni, hogy pedofilt javasolt kitüntetésre

Azt exminiszter azért juttatott el közleményt az MTI-hez a témában, mert Magyar Péter a Parlamentben felhozta a 2016-os ügyet.

Szily László
POLITIKA

„Munkabírása rendkívüli, szabadidejét, gyakran a hétvégéket is a gyermekek társaságában tölti” – kikértük Vásárhelyi kitüntetésének indoklását

Rendkívül bizarr olvasmány a bicskei pedofil igazgató felterjesztése, amit Balog Zoltán küldött Orbán Viktornak.

Kaufmann Balázs
belföld

Két és fél éves hírrel sikerült nyomasztania Magyarnak Orbánt Kötcsére időzítve

A „visszatérő” volt miniszterelnök pedig belefutott a csapdába.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Balog Zoltán áll a kegyelmi ügyet feltáró bizottság elébe, ha kérik

A vizsgálóbizottság szerdán tartotta első ülését.

Takács Lili
belföld

Eltávolították Balog Zoltán nevét a budapesti reformáció-emlékműről

A XVI. kerületi emlékművet még Balog avatta fel miniszterként, és egy idézet is felkerült a beszédéből. Aztán jött a kegyelmi ügy.

Inkei Bence
belföld

Előállította K. Endrét a rendőrség péntek reggel

Hamis tanúzásra kényszerítés gyanúja miatt.

Mészáros Juli, Székely Sarolta
bűnügy

Balog Zoltán: Nem beszélgettem Lévai Anikóval, ezt elmondtam már huszonötször

Lovasberényben kapta el a Telex Balogot, hogy többet tudjanak meg szerepéről a kegyelmi ügyben.

Mészáros Juli
belföld