Minden nyitott kérdés lezárult, az összes helyi szinten felmerült felvetést tisztázta a budapesti önkormányzati választáson való együttműködésben érdekelt három fél – mondta a szocialisták fővárosi elnöke.
Kunhalmi Ágnes szerint pontot tettek a tárgyalási folyamat végére, most a végleges megállapodástervezetet szövegezik, és azt hamarosan a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is aláírja. A közeljövőben közösen fogják budapesti szinten aláírni a megállapodást, akkor mutatják be főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet is.
Kunhalmi Ágnes a sajtótájékoztató végén nem akart válaszolni az újságírók kérdéseire, mondván, hogy ezt majd a megállapodás aláírásakor teszik meg.
Azzal kapcsolatban, hogy három kerületben – a III-ban, a XIII-ban és a XIV-ben – a korábbi hírek szerint még ma sem volt helyi szintű megegyezés, annyit mondott: részletkérdésekben is lezárták a kerületi megállapodásokat, mindhárom fél „nagy kompromisszumkészségről és bölcsességről” tett tanúbizonyságot. (MTI)