önkormányzati választás 2014

Tarlós több szavazatot kapott, mint 5 éve, ez mégis kevés volt

2014-ben 291 ezer szavazat is elég volt neki a 49 százalékos győzelemhez, most a 306 608 szavazatával is 47 ezerrel elmaradt Karácsonytól.

Herczeg Márk
Budapest

Zuglóban elvileg mindenki fel akarta számolni a parkolási maffiát, de végül a napirendet sem tudták elfogadni

A rendkívüli ülésen Karácsony Gergely visszavette volna az üzemeltetést, a Fidesz pedig vizsgálóbizottságot állított volna, de végül minden maradt a régiben.

Czinkóczi Sándor
politika

Az LMP mégis tudott arról, hogy Puzsér ki akar szállni az előválasztásból, de végül nem is szállt ki

Szerintük Puzsér valójában csak felfüggesztette indulási szándékát, és erről ők tudtak is.

Rényi Pál Dániel
politika

Erdogan elbukhatja Ankarát és akár Isztambult is

Meglepetések érnek a török önkormányzati választáson.

Rényi Pál Dániel
külföld

Gyurcsány még idén megtartaná az önkormányzati választásokat

A többi párttal még nem egyeztetett erről.

Czinkóczi Sándor
politika

Tarlós nem indul 2019-ben

A főpolgármester az ATV-nek elmondta, hogy már 2014-ben sem kapaszkodott a székért.

Botos Tamás
Budapest

Recsk is a Jobbikot akarta

Herczeg Márk
POLITIKA

Megint nyert Janiczak Dávid, jobbikos polgármestere van Ózdnak

A fideszes Fürjes Pál jóval kevesebb szavazatot kapott.

Herczeg Márk
politika

Szavaz a magyar!

Herczeg Márk
POLITIKA

Kevesebb, mint egy nap alatt kivizsgálták, hogy nem politikai bosszú miatt bukta állását az önkormányzati alkalmazott

Tiborral azután nem hosszabbított szerződést az önkormányzati cég Miskolcon, hogy a férfi ellenzéki képviselőjelölt volt az önkormányzati választáson. Kevesebb, mint 24 óra alatt megállapították, hogy minden rendben történt. Igaz, az egyik fontos körülményt egy egészen picit félreértették.

erdelyip
POLITIKA

Üdvözöljük a pitiáner politikai bosszúállás hazájában!

Miskolcon nem hosszabbították meg a közmunkások munkavezetőjének szerződését, miután ellenzéki színekben indult az önkormányzati választáson. Ha nem indult volna, maradhatott volna - erről beszélt neki egy tisztviselő, amiről hangfelvétel készült.

erdelyip
POLITIKA

Új választás lesz Ózdon

A Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei területi választási bizottság döntését, így meg kell ismételni a helyhatósági választást a városban. Az első körben a jobbikos Janiczak Dávid 66 szavazatos előnnyel nyert a fideszes Fürjes Pál előtt.

Markó Ferkó
politika

Nem lesz új választás a XV. kerületben

A döntés nem jogerős. A balhé amiatt volt, hogy a DK jelöltje a helyi választási bizottság szerint közös baloldali jelöltként tüntette fel magát, pedig nem volt az.

Herczeg Márk
POLITIKA

Amikor a demokratikus oldal önmagával törli fel a padlót

A Demokraikus Koalíció Gréczy Zsoltja részvétét fejezi ki a felcsúti juhász temetése alkalmából, majd sunyin elpöttyint egy kis konteóra valót.

Tbg
baleset

Megvolt a választás, mégsem jár ingyen okostelefon a siófokiaknak (Update: mégis!)

Herczeg Márk
POLITIKA