Augusztus 15-én leállt az egyik, Sziget fesztiválra tartó hajó motorja a Dunán.
„Egy darabig nem vettük észre, hogy sodródunk, de aztán már a parlamentet is elhagytuk, elkezdtünk begyorsulni, a személyzet rohangált és telefonált – ja, mert a rádió és a kormány sem működik áram nélkül. Na itt már kezdtünk kicsit megijedni. Egy másik hajóhoz próbáltunk kapcsolódni, összekötöttek minket, de olyan nagy volt a sodrás, hogy a kötél elszakadt.”
- írja egy szemtanú, a Nullker egyik riportere.
Ekkorra már keresztbe fordult a hajó és a part felé sodródott. AZ utasok a fedélzetre mentek, és guggolva várták, mi történik. A Nullker szerint a legénység gyorsan és ügyesen reagált a helyzetre, de a kárt így sem sikerült megelőzni,
a hajó először súrolt egy kikötött hajót, majd a Lánchídnál nekicsapódott hajószállodának.
A Nullker képein látszik, hogy betörtek a hajó ablakai, de szerencsére csak ennyi történt, személyi sérülésről nem érkezett hír.
Csak ez után sikerült összekötni a hajót egy másikkal, és biztonságba vontatni.