A kormány mindent megtett azért, hogy a bankok elveszítsék a devizahiteles-pereket

gazdaság

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek beszélt a devizahiteles-mentésről. Azt mondta, hogy

a kabinet mindent megtett azért, hogy a pénzintézetek által indított, most megkezdődött devizahiteles perekben az állammal szemben igényt érvényesítő bankok alulmaradjanak, az Országgyűlés által júliusban elfogadott törvény ugyanis egy sajátos perjogi konstrukciót ír elő, megfordítva a bizonyítási terhet, azaz nem az ügyfeleknek kell bizonyítaniuk, hogy tisztességtelenül jártak el velük szemben, hanem a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el.

Répássy Róbert szerint a kormány nem tesz mást, mint hogy biztosítja a bankokkal szemben a devizahitelesek védelmét.

A Fővárosi Törvényszék pénteken elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.