Van igazság: a Google nem hajlandó leszedni a képemet

TECH

Hiába az Európai Unió Bíróságának májusi ítélete, amire hivatkozva egy hónapja feljelentettem a saját képemet: a Google hajthatatlan, és nem hajlandó leszedni a fotóra mutató linket a keresési találatok közül.

Most szaladhatnék fűhöz-fához, bírósághoz, adatvédelmi biztoshoz, de nem teszem. Kifejezetten örülök, hogy az ostoba ítélet alapján a Google nem teljesít minden ostoba kérést, és remélem, ugyanígy jár majd el minden korrupt politikussal és világgazdasági válságot előidéző bankárral is, mint velem. Mert a példák egyelőre mást mutatnak.

Completely Insane

Az EU bírósága május elején hozta meg a példátlan döntést, miszerint ha valaki kéri, a Google-nek el kell távolítania a találatok közül az “irreleváns” linkeket. A rendelkezés, ami egyesek szerint a felejtés jogának érvényesítése, mások, így Jimmy Wales Wikipedia-alapító szerint viszont maga a “teljes őrület”, mostanra oda vezetett, hogy a Google tízezrével kapja az EU-ból az eltávolítási kérelmeket (főleg a franciáktól és a németektől), és egész jogászhadsereget foglalkoztat, hogy eldöntse, mely linkek maradhatnak meg a keresőben, és melyek azok, amelyek Európából nem lesznek elérhetők, csak a világ többi részén.

Az eredeti anyagok természetesen fent maradnak a neten, csak a Google nem mutathatja meg őket, ami nagyjából olyan, mintha egy könyvtáros bírósági parancsra eltüntetné a katalóguscédulákat: a könyv bent porosodik a raktárban, csak éppen tudni nem lehet róla.

Az eltávolításhoz a kérelmezőknek mindössze annyit kell elhitetniük a Google-lel, hogy a sérelmezett anyag “nem oda tartozó, elavult vagy más módon nem megfelelő”, és ezt azért nem túl nehéz bizonyítani, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Wikipedia-szócikkeire mutató linkek közül a Google máris eltüntetett három bűnözőt, egy zenészt és egy sakkozót.

Merrill's Mess

A leghíresebb esetben a BBC szerkesztője, Robert Preston egy 2007-es blogposztja került ki az európai találatok közül. A cikkben Preston Stan O’Nealt ostorozta, akinek a Merril Lynch vezérigazgatójaként oroszlánrésze volt abban, hogy annak idején majdnem fejreállt az USA és a világ gazdasága.

A cenzúra félig volt sikeres: ha Stan O’Neal nevét Európában beírjuk a keresőbe, Preston Merrill’s Mess című posztja nem bukkan fel a találatok között. Az más kérdés, hogy ha a BBC-t is hozzátesszük, rögtön ez a második találat. A neten ráadásul nem nehéz külföldinek tettetni magunkat: kipróbáltam, a Google a guyanaiaknak például az első tíz között hozza a letiltott írást, hiába tartozik a terület hivatalosan Franciaországhoz, és így az EU-hoz.

merrillsmess
Én július végén csak annyit kértem a Google-től, hogy szedje ki a találatok közül a képemre mutató linket: a kérelmet azzal indokoltam, hogy a fotó elavult, és már rég nem is így nézek ki.

google_eltavolitas

Majdnem egy hónapig teljes csend, és már kezdtem arra gyanakodni, hogy elfeledkeztek rólam, amikor levél jött a Google-től:

g_level1

Semmi különös, csak pontosításokat kértek, amiknek készséggel eleget tettem. Azon nem csodálkoztam, hogy ennyi ideig tartott a dolog, azon viszont igen, hogy a levelet angolul írták, miközben az eredeti kérelmet és az indoklást magyar nyelvű felületen, magyarul nyújtottam be. Nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy egy magyarul tudó Google-jogász tanulmányozta indoklásomat és behatóan foglalkozott a kérésemmel, de ezt persze nem tudom bizonyítani.

Aztán másnap már meg is jött a válasz:

g_level2

Vagyis elutasították a kérésemet, de nem azért, mert nettó hülyeség, hanem olyan indok alapján, amit egyáltalán nem értek. A Google azt állítja, hogy a fotómat egy kormányzati szerv teszi közzé (ez természetesen nem így van, legalábbis én nem tudok róla), és ebből azt a következtetést vonja le, hogy a képre mutató link megtartása a keresőben

közérdek.

Forduljak az adatvédelmi biztoshoz, a webmesterhez, esetleg a jóistenhez.

Dehogy fordulok. Örülök, hogy közérdek lehetek.

És ha ennek a kérelemnek az alapján a Google eltávolította volna a linket, azzal azt bizonyította volna, hogy tényleg megcsinál bármit, amit Európából egy teljesen elfuserált ítélet alapján követelnek tőle.

Nem tette meg. Van remény, hogy mással sem teszi meg.