eltávolítás

Eltávolítják a muani reptéren lévő betonfalat, amelyikbe belecsapódott a Jeju Air repülőgépe

A szakértők szerint a betonfal miatt sokkal halálosabb kimenetelű volt a baleset, mint egyébként lett volna.

Fődi Kitti
baleset

A fideszes képviselők is támogatták, hogy távolítsák el Balog Zoltán nevét a XVI. kerületi Reformátorok teréről

Valamint a tőle származó idézetet.

Fődi Kitti
belföld

Néhány hónap után már el is távolították a kínai külügyminisztert, aki egy hónapja nem jelent meg a nyilvánosság előtt

Régi ismerős ül a helyére.

Bódog Bálint
külföld

Eltávolítottak négy szovjet emlékművet Lengyelországban

A történelmi intézet vezetője szerint csak a gyalázatra és a megvetésre emlékeztettek.

Kiss Imola
külföld

Eltávolítják Mussolini fotóját az olasz gazdaságfejlesztési minisztériumból

Mint kiderült, más kormányzati intézményekben is akadnak még képek a Ducéról.

Kiss Imola
külföld

Turultalanítják a munkácsi várat, ukrán címer kerül a helyére

Az 1945-ben a Vörös Hadsereg által beolvasztott szobrot 2008-ban állították vissza a helyére.

Kiss Imola
külföld

Az utolsó Lenin-szobrot is eltávolítják Finnországban

Az utca helyett múzeumba kerül.

Kiss Imola
külföld

Egy szolnoki egyházi iskola eltávolíttatta a Szivárványcsaládokért Alapítvány plakátját a területén lévő reklámtábláról

Az alapítvány nem érti, mi volt a kifogásuk a szerintük pozitív üzenettel szemben.

Kiss Imola
lmbtq

Az ember, aki nem tudja magát eltüntetni az internetről

Balázs nem rabolt bankot, nem ölt embert, és még csak nem is korrupt politikus. Gyerek volt, hülyéskedett, megbánta. Azóta próbálja eltüntetni a nyomokat, de az internet nem felejt.

anarki
INTERNET

Sértődött exállamtitkár, fakezű asztalos és részeg táncos: Top 10 magyar, aki el akarja magát tüntetni az internetről

Az eltávolítási kérelmeket a Google automatikusan továbbítja a Chilling Effectsnek, az meg közzéteszi ezeket. Itt vannak a legjobb hazai versenyzők.

anarki
INTERNET

Van igazság: a Google nem hajlandó leszedni a képemet

Feljelentettem magamat, leveleztünk, megdolgoztattak egy kicsit, aztán úgy döntöttek, mégis otthagyják a fotót a keresési találatok között. Mert közérdek vagyok.

anarki
TECH

Leszedetem magam a Google-ről

Nem elég, hogy irreleváns kép került fel rólam az internetre, még ronda is vagyok rajta. Élek törvény adta jogommal, és eltávolíttatom a Google keresőjéből. Sikerül vajon?

anarki
TECH

Megkezdte a tisztogatást a Google

Az angol lapok cikkei sorban tűnnek el a keresési találatok közül az Európai Unió Bíróság májusi ítélete nyomán.

anarki
Média

Elképesztő keresztény offenzíva a közgázos Marx szobor ellen

Botos Tamás
KULTÚRA