A hét elején több száz iskolában állt le az e-napló szolgáltatás. A teljes iskolai adminisztrációt vezető elektronikus felületet az állami tulajdonú Educatio Kft. kapcsolta le, mint mondták, azért, mert a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás ideje alatt a jogtulajdonos nem járult hozzá, hogy a rendszer az előző tanév lejárta, azaz augusztus 26-a után üzemeljen.
Az Index információi szerint azonban ennél komolyabb a probléma: a szoftverek forgalmazói számára kiírt meghívásos pályázat eredményeit a Közbeszerzési Döntőbizottság sorra megfúrta.
Mint a lap írja, a bizottság kilenc esetből nyolcszor megsemmisítette a közbeszerzést, és minden alkalommal 100 ezer forintos bírságot is kiszabott az Educatio Kft.-re. Határozatuk szerint a kiírás versenykorlátozó volt, és bemondásra szerepeltek benne a hivatkozott szerződések.