A nemi erőszak nem vicces című beadványban fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz a Nőkért Egyesület.
Szerintük a Moring Show műsorában (amiről itt írtunk) "összemosták a beleegyezéses szexet és a szexuális erőszakot, illetve arra utaltak, hogy más esetekben szexuális hajlandóságot mutató (vagy éppen alkoholos befolyásoltság alatt álló) áldozat ellen kevésbé súlyos bűncselekmény a nemi erőszak".
A panasz szerint azzal, hogy a nemi erőszakot „káreseménynek” nevezték, aztán még viccelődtek is az egésszel, bagatellizálták is az ügyet, és az áldozat méltóságát is megsértették. Azt kérik, indítsanak hatósági eljárást.
A műsor témája az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszak volt.