Az izraeli parlament vasárnap módosította az ország büntető törvénykönyvét. Az újonnan elfogadott szabályozás szerint
akár húsz évre is bebörtönözhetik azokat, akik kővel dobálnak autót.
Ez az elmúlt hónapokban Jeruzsálemben igen gyakorivá vált. Benjamin Netanjahu miniszterelnök épp ezért azzal indokolta a szigorítást, hogy így lehet újra megteremteni a csendet és nyugalmat Jeruzsálemben.
„Izrael keményen fellép a terroristák, a kődobálók és a petárdázók ellen” – jelentette ki a törvény elfogadása után Netanjahu. Igazásügyi minisztere, Cipi Livni pedig azt mondta, hogy
„a terrorista az terrorista, függetlenül attól, hogy mit használ fegyvernek.”
A törvény alapján tíz év börtönt kaphat az, aki kődobálásával kárt okoz egy autóban, ezzel a benne ülők vagy a környéken sétálók életét veszélyeztetve. Ha sikerül bizonyítani, hogy a kődobálással mások életének veszélyeztetése volt a határozott célja, akár húsz évre is ítélhetik. (Via Jerusalem Post)