Magyar a Holdon! Konpország végre kiköt!

közlekedés

hold2

Mégis van remény! Visszatérhetünk talán egyszer a közlekedési értelemben is nyugati demokráciák közé, kiépülhet a patkófékek és ellensúlyok rendszere. Hétfő este detektáltam az itt látható jelenséget a Margit híd déli járdáján.

Igen, egy biciklistának látszó kerékpáros. Igen, tolja!

Ő a Magyar Történelem Első Biciklistája, Aki Szabályosan Közlekedik a Margit Híd Déli Járdáján (MTEBASZKMHDJ).

És nem, most nem számít, hogy közben negyvenen mentek el mellette szabálytalanul, és az sem, hogy megint hárman akartak elgázolni a híd túloldalán, a zebrán (tudniillik a biciklisnek a legcikibb dolog a világon megállni a kerékpárútra külön kihelyezett, csak rájuk vonatkozó lámpa piros jelzésénél), mert itt megorrontottuk az új idők szabadságillatú szelét.

Lehet, hogy ez csak az első fecske, és még idén talán nem is csinál nyarat, de máris felsejlik egy szebb, boldogabb, gyalogos-, andalgó-, szerelmespár-, nézelődő- és turistaszempontból mindenképpen élhetőbb jövő reménye.

Köszönjük tehát, te Láthatóságimellényes Ismeretlen, te Szabálykövetés Szomorú Szamurája, te, hogy csak úgy előtűntél a semmiből, és ha ma még a semmibe is veszne lágyan fluoreszkáló alakod, hitet, reményt adtál a következő évtizedek járókelőinek!