Csalás gyanújával tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Juhász Péter, az Együtt volt belvárosi polgármesterjelöltje az Erzsébet téri Hajas szalon eladása miatt.
A 159 négyzetméteres üzlethelyiséget az önkormányzat Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottságának 538/2013. (07.25.) határozata alapján
46 379 760 forintért, négyzetméterenkén 291 696,6 forintos áron adták el az ifjúsági fociválogatott hivatalos fodrászának.
Az utcára nyíló üzlethelyiség tőszomszédságában valaha étterem üzemelt, amit felszámoltak. A felszámolási eljárásban többszöri sikertelen árverési kísérlet után végül egyéni ajánlattétel keretében értékesítették. A jogszabály szerint ilyenkor a felszámolói értékbecslés 75 százalékáig lehet engedni az árból. Így a 146 négyzetméteres éttermet végül
121 800 000 forintért, négyzetméterenként 834 246 forintos négyzetméteráron értékesítették.
Juhász beadványa szerint a 2,8-szoros különbözetet az ég világon semmi sem indokolja:
A piacnak meg az a sajátossága, hogy azonos helyen lévő ingatlanok nagyjából azonos áron kellnek el, írta feljelentésében Juhász. Vagyis szerinte a fodrászat eladásával az önkormányzatot akár 86 milliós kár érhette, de még úgy is 38 millió feletti a kár, ha a szomszédos étterem 800 ezer feletti négyzetméterára helyett az üzlethelyiségek 535 ezer forintos kerületi átlagos négyzetméterárával számol.