28 ezer baromfit mészároltak le Hollandiában a madárinfluenza miatt

Egészségügy

Újabb holland farm teljes madárállományát kell kiirtani, miután tesztek megerősítették, hogy a farmon élő baromfik között is előfordult a madárinfluenza.

Ezzel már 28 ezerre nőtt a levágott madarak száma, és ez már a második farm, ahol felbukkant a járvány. A gazdasági minisztérium szóvivője egyelőre nem tudta megmondani, hogy a H5 vírus nagyon fertőző H5N1 verziója bukkant-e most fel. Eredményt holnapra várnak ez ügyben. A farm körül tíz kilométeres megfigyelési zónát hoztak létre, a négy, e körön belül fekvő baromfifarmon pedig teszteket fognak végezni.

Egyelőre a vírus csak csirkefarmokon bukkant fel, az ország kacsafarmjain egyelőre nem mutatták ki a kórt.

(JERRY LAMPEN / ANP / AFP)

A madárinfluenza 2003-as kitörése összesen 238 millió eurós kárt okozott a holland gazdaságnak.

Idén már Egyiptomban is felbukkant a vírus, ott hét ember került kórházba miatt. Az emberi megbetegedések ritkák, és jelenleg úgy fest, hogy a vírus nem terjed könnyen emberről emberre.

2003 óta összesen 393 ember halt meg madárinfluenza miatt a világon a WHO statisztikái szerint. A halálozási arány meglehetősen magas, összesen 668 esetet regisztráltak, 16 országban. A vírus jellemzően akkor terjed át emberre, ha az fertőzött madárral érintkezett. (Independent)