A világ egyik legbefolyásosabb techcége elindította alkalmazását, a Swayt, aminek kimondott célja, hogy letörje az egyre sikeresebbé váló magyar Prezi babérjait.
A Prezinek, ami különösen a fiatalok körében népszerű, nagyjából 50 millió felhasználója lehet. Ez bőven van akkora piac, hogy a Microsoft megpróbálja visszaszerezni. Ezért mostantól bárki számára elérhető az online prezentációkészítő felületük. A Sway már október óta tesztelhető volt, de eddig csak meghívóval rendelkezők számára.
A Sway első ránézésre amúgy pont azt kínálja, amit egy ilyen applikációnak kell, lehet rajta képeket, videókat, fájlokat mozdulattal beemelni, kezeli a Facebookot, Youtubeot meg úgy általában bármit. Működik böngészőből is, de van külön letölthető applikáció is, a prezentációkat pedig a neten tárolja el.
A Business Insider újságírói már kipróbálhatták korábban a felületet, és azt írták hogy borzasztó egyszerű volt használni, ezért alapvetően szerették. Még ha a felület maga nem is volt annyira menő, mint a Prezié.
És bár a jelek szerint a felhasználók érdeklődtek az alkalmazás iránt, hiszen a Microsoft szerint több mint 175 ezren kértek meghívót, mi azért minden elfogultságunkkal együtt mondjuk, hogy ebben a rivalizálásban Prezinek szurkolunk!