Megint elszállt a net Észak-Koreában

külföld

Ez rövid időn belül már a második leállás, az elsőben 9 és fél órán keresztül nem tudtak kapcsolódni az internetre azok, akiknek ez szabad. Észak-Korea nagy szerencséjére azonban ez csak nagyon keveseknek szabad, hiszen csak a megbízható észak-koreai elit szűk rétege kapcsolódhat a rendes, általunk is ismert internetre.

A többiek, bár sokuknak van okostelefonja és/vagy számítógépe, csak egy kormányzati intranethez kapcsolódnak, ahol csak olyan tartalom elérhető, amit a diktatúra vezetése engedélyez.

Észak-Korea egyelőre nem kommentálta a leállást, de spekulációk egy amerikai kibertámadást sejtenek a háttérben, ugyanis az Egyesült Államok válaszcsapással fenyegetőzött, miután az FBI vizsgálata kiderítette, hogy a Sony stúdió gépeinek feltörése mögött tényleg észak-koreaiak állhatnak. Észak-Korea a Kim Dzsongun megöléséről (is) szóló The Interview című Seth Rogen film miatt többször is megfenyegette a stúdiót.

Kína tagadja, hogy köze lenne a leálláshoz. Ez azért fontos, mert az észak-koreai internetet működtető állami vállalatnak egy kínai cég a szolgáltatója. (BBC)