Az iráni állami hírügynökség szerdán jelentette be, hogy a hónapokkal ezelőtt őrizetbe vett Jason Rezaian bíróság elé fog kerülni. Azt most sem árulták el, hogy mivel vádolják.
A hír megjelenésének időzítése nem lehet véletlen, éppen szerdán tárgyalt az amerikai külügyminiszter, John Kerry az iráni külügyminiszterrel, Javad Zariffal. Hivatalosan az iráni atomprogram volt a fő téma, de szinte biztosan szóba kellett kerüljön a letartóztatott amerikai újságíró ügye is.
A genfi találkozó előtt Zarif sajtótájékoztatón beszélt is Rezaian ügyéről, mint mondta, ki kell várni, amíg az igazságszolgáltatás halad előre a maga útján. És Irán megad minden humanitárius segítséget, amire szükség lehet, de az eset kapcsán olyan igazságügyi kérdések merültek fel, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Rezaiant még júliusban vették őrizetbe, utolsó leadott anyaga arról szólt, hogy az iráni fiatalok között egyre népszerűbb a baseball.
Az amerikai-iráni kettős állampolgár újságíró 2012 óta volt a teheráni szerkesztőség vezetője. A főügyész is csak annyit közölt, hogy Rezaiant megvádolták. Hogy mivel, azt nem tudni. Egyedül tippelni lehet, mivel annyi már kiderült, hogy a Forradalmi Bíróság elé kerülhet, ide pedig főleg nemzetbiztonsággal és biztonsági kérdésekkel összefüggő esetek kerülnek. (Independent)