„Magyarország a bizonyíték rá, hogy erősebb EU-s fellépésre van szükség a jogok védelmére az EU határain belül” – állapította meg legfrissebb, február 18-án publikált ötoldalas jelentésében a nemzetközi jogvédőcsoport, a Human Rights Watch (HRW). Megállapításaik szerint
„Brüsszel lényegében semmit sem kezdett a problémás magyar törvényekkel és gyakorlattal azóta, hogy 2014 márciusában megalkotta a jogállamiság védelmére vonatkozó szabályait” – írják.
Pedig a HRW a Balkánért és Kelet-Európáért felelős kutatója, Lydia Gall szerint az EU-nak „fel kéne lépnie saját értékeiért és a magyar állampolgárok jogainak védelmében”.
A HRW szerint három alapvető probléma van:
A HRW szerint a magyarországi jogrend helyreállításához az alábbiakra van szükség:
Gall szerint nincs olyan EU-tagállam, ahol ne lehetne javítani az emberi jogi helyzeten, de „Magyarország kormánya látszólag szándékosan ássa alá a jogvédelmet, ezért életbevágóan fontos, hogy Brüsszel fellépjen az ügyben”. (Via HRW)