Mutatok önöknek pár dolgot, amire elvileg 81 millió forintot adott az Európai Unió

eu

Balázs készítette ezeket a képeket a Kis-Balatonnál. Az elsőn látszik a szokásos tábla, hogy milyen csodálatos dolgok épültek az eu pénzén:

kisb1

Kilátók és egyéb

- ezt írják.

Na, most Balázsék a kilátókat megtalálták, és talán egy kis egyebet is, de az nem nagyon állt nekik össze, hogy mi került ebben 81 millió forintba.

Ez az egyik kilátó:

IMG_8931

Nem egy kimondottan grandiózus építmény, de nem is ez vele a legnagyobb baj. Hanem hogy bár a tábla szerint a projekt 2014-ben zajlott, de ez az építmény a Google Streeetview egyik képén már 2013-ban is látható pont ugyanígy. Szóval az nem nagyon valószínű, hogy az említett "kilátók" közül ő sokat fejlődött vagy épült volna. Persze lehetnek belül sokmilliós értékei, amik a képről nem látszanak.

Itt van egy másik kilátó, ami a Streetviewn nem látszik, de erre se mondanám felttélenül, hogy megért 81 millió forintot.

kilato2 UPDATE 2145:

Itt lehet megnézni, hogy mire ment még a pénzből, és hogy frissen lakkozva minden sokkal szebb.