Hatalmasat esett Madonna a Brit Awards gálán

ZENE

"Madonna a csütörtök hajnalba nyúló show záró műsorszámában lépett fel, hosszú köntösben, ördögnek öltözött táncosok gyűrűjében" - számol be a történtekről terjedelmes beszámolójában az MTI.

A nemzeti hírügynükség tudósításában kiemeli: "A koreográfia az lett volna, hogy egyik táncosa lerántja róla a köpenyt, ám a mozdulat valahogy félresikerült, és a köntössel együtt az 56 esztendős énekesnő is lerepült a londoni O2 Aréna színpadának emelvényéről."

"Madonna - aki két évtizede először vett részt Brit Awards-gálán - a BBC által sugárzott felvétel tanúsága szerint három, meglehetősen magas lépcsőfoknyit zuhant hanyatt" - elemzi a történteket tudósításában az MTI. "Néhány pillanat múlva azonban már ismét a színpadon elhelyezett emelvényen állt, és folytatta a Living For Love című dalt, mintha mi sem történt volna."

A hírügynökség hangsúlyozza: " A műsor után Instagram-oldalán tudatta rajongóival, hogy jól van, és a balesetet a túl szorosan megkötött köntös okozta. Madonna egyetlen szóval sem hibáztatta azt a táncost, aki a köpennyel együtt őt is a mélybe rántotta, megköszönte viszont a jókívánságokat, és - az általa énekelt számból idézve egy némileg átalakított sort - kifejezte azt a meggyőződését, hogy az iránta érzett szeretet emelte őt vissza a színpadra."

A Cink ugyanakkor tudósításában az esés mértékét az "ólajtóhoz" hasonlította.

(MTI, Cink)