G. Fodor Gábor a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta, hogy a Fidesz polgári Magyarország hívószava csak egy politikai termék, továbbá, hogy 1998 és 2002 között sem volt polgári Magyarország.
„A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a »polgári Magyarország« hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés”
Orbán Viktor évértékelőjében és Balog Zoltán, mint a miniszterelnök előzenekara, keményen leokoskodó-elemzőzte G. Fodort, és kiálltak az utóbbi években igen ritkán hangoztattott polgári Magyarország eszméje mellett.
Az évértékelő után megkérdeztük G. Fodor Gábort, hogy mit szól a miniszterelnöki kokihoz:
(A videó végén ugyan az olvasható, hogy Botoas Tamás volt az operatőr, de a valóságban Botos Tamás állt a kamera túloldalán. A hibáért minden érintettől elnézést kérünk.)
A Fidesz és a Tisza stábjában is abból indulnak ki, hogy az ellenzék áll jobban, ebből viszont egészen különböző stratégiák következnek. Exkluzív részletek a 444 két újságírójától, Rényi Pál Dánieltől és Bábel Vilmostól, akik az elmúlt hetekben a két kampány bemutatásán dolgoztak.
„Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat!” – ezért a feliratért vitték el a rendőrök Pozsonyban Orosz Örs felvidéki politikust. Helyszíni riport a tüntetésről.
Lázár a 444-nek azt mondta, még nem lehet tudni, hogy okozott-e kárt a Fidesznek, és ha igen, mekkorát. A közvéleménykutatók közül még a kormányközeliekben sem bízik.
A Jeti Mozi bemutatja Kovács Kristóf Malaccal teljes című dokumentumfilmjét. A rendkívüli kitartású Balogh Lajosnak nem jött össze a képviselőség, ezért csapatot szervez, hogy az Ormánságból indulva eljussanak egy nemzetközi böllérversenyre.
Mire ment a Fidesz az ősszel meghirdetett digitális honfoglalással? Utol tudják-e érni kommentelésben Magyar Pétert?