Nagyon rosszul jár az a napközis gyerek, aki idén a második félévben megbetegszik, ugyanis neki a tanítás utáni órákat is hiányzásnak számítják mostantól. Tényleg nem nagyon tudok elképzelni a rosszindulatú szemétkedésen kívül más okot erre a változtatásra.
Eddig az volt a helyzet, hogy ha a gyerek egy hétig beteg volt, akkor a tanítással töltött napi 5-6 óra számított hiányzásnak, tehát összejött egy héten 25-30 óra. A Válasz azt írja, hogy mostantól viszont délutánig ketyegnek a hiányzások, egy nap akár 9 mulasztott órának is számíthat. Beleszámolják azt is, amikor már nincs is tanítás.
De hát miről marad le tanítás után a beteg gyerek? A közös leckeírásról? Hát azt tényleg nem szabad kihagyni.
Az egész ugye azért érdekes, mert ugye 2013 őszétől már minden gyereknek kötelező volt bent maradni az iskolában tanítás után, a szülő ugyan kérhetett felmentést, de ez nem járt automatikusan. Közben 250 mulasztott óra után külön vizsgát kell tenni év végén, ami az új rendszerben lényegesen gyorsabban összejön.