A Portfólió készített hosszú interjút Tóth István János korrupciókutatóval, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) társalapítójával. A központ adatbázisáról már írtunk korábban.
A szakember munkatársaival 830 ezer közbeszerzés adatait vizsgálta meg, ezen felül több tucatnyi interjút készítettek, Módszerük eltér a Transparency International által alkalmazottól, amelyik a korrupcióról való véleményeket értékeli. Az ő metodológiájuk, hogy a korrupciós kockázatokra vonatkozó információkat figyelik meg és a korrupciós kockázatok szintjét és alakulását tudják így mérni.
Magyarországon széles körben bevett gyakorlat a különlegesen rövid beadási határidő egy-egy pályázat esetén. Ez már önmagában egy árulkodó jel.
Tóth István János Magyarországról szólva kiemeli, hogy
„Magyarország nagyon rossz helyen van, a legkorruptabb országok között. Nemzetközi összehasonlításban mostanában már Magyarországot szokás felhozni, mint rossz példát. Az általunk vizsgált közbeszerzési adatok is erre mutatnak.”
Magyarország Romániával és Bulgáriával küzd a legkorruptabb címért, de nemsokára lehagyhatjuk őket és elfoglalhatjuk a megérdemelt helyünket az élen. Érdemes elolvasni a teljes interjút.