Áder szerint az atomerőmű nem biciklitároló

POLITIKA

Aláírta a paksi atomerőmű bővítési beruházásának gyakorlatilag minden adatát 30 évre titkosító törvényt Áder János köztársasági elnök.

A javaslatot a múlt héten fogadták el a kormánypárti frakciók a parlamentben - ez alapján titkosítottak minden, a paksi beruházással kapcsolatos adatot, beleértve azt is, hogy kik és mennyiért építik majd az erőművet. Magyarán, semmit sem tudhatunk meg majd arról, hogy kiknél költi el a kormány azt a cirka 3000 milliárd forintot, amit Oroszországtól kap hitelbe az erőmű építésére.

Áder indoklása szerint a jogszabály nem ütközik sem az alaptörvénybe, sem más törvénybe - bár az ilyen közpénzek elköltésének átláthatóságát az adatnyilvánosságról szóló törvény mellett még az alaptörvény is kimondottan előírja.

"A mindenkori köztársasági elnöknek nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy saját kénye-kedve szerint, netán mások szempontjait előtérbe helyezve vagy hatáskörét bármely módon túllépve mérlegelje egy, az Országgyűlés által elfogadott törvény aláírását" - írta az államfő. (Via Hír24)