Magyar származású matematikus kényszeríti térdre a kanadai légitársaságokat

közlekedés

Kanadainak lenni kb. azt jelenti, hogy szereted a juharszirupot, a hokit és gyűlölöd az Air Canadát

- ezt Lukács Gábor, a Magyarországon született, de 16 éves kora óta Kanadában élő matematikus mondta a Yahoo-nak. Lukács az elmúlt években 26 eljárást indított az országban működő légitársaságok ellen, és ezekből 24 meg is nyert.

Ő érte el például, hogy 250 helyett 1800 dollárig kártalanítsák a cégek az utasokat, ha törlik a járatukat, vagy a légitársaság hibája miatt túlfoglalják a gépet, és valaki nem fér fel. Most alkotmányjogi panaszt tett a bíróság előtt a teljes kanadai Légiközlekedési Hatóság ellen.

Egy utast a reptéren hagyott az egyik cég, pedig saját bevallása szerint időben odaért a kapuhoz. Az ügy a hatóság elé került, ami a légitársaságnak adott igazat, elfogadva, hogy az utas késett. Mikor Lukács kikérte az ügy papírjait az információk többségét visszatartották.

A hatóság úgy működik, mint egy bíróság, ezért az eljárásnak nyilvánosnak kell lennie, különben semmi sem garantálja, hogy pártatlanul, hiteles bizonyítékok alap járnak el

- mondta a matematikus.