A brókerbotrány főszereplőjének maga a külügyminiszter engedélyezte a különleges útlevelet, hogy mert sokat tárgyalt külföldön.
Több száz ember rendelkezik ilyen útlevéllel Magyarországon
- mondta Szijjártó, aki szerint azért kellett Tarsolynak az utazási könnyítés, mert ő tárgyalt a moszkvai vízumközpont létrehozásáról. Na, most erről a vízumközpontról mondták nekünk a külügyben pár hete, hogy
"A moszkvai vízumközpont üzemeltetéséhez a Questor-csoport egy forint közpénzt sem kapott, a vízumközpont a saját vállalkozása volt."
Tehát ha valaki tök saját magától akar csinálni egy vízumközpontot, kvázi magánvállalkozásként, akkor szépen besétál a külügybe, és adnak neki diplomata-útlevelet, hogy ne kelljen annyit várnia a határon. Anélkül gyakorlatilag lehetetlen sikeresen üzletelni Oroszországban. Ja, emiatt a külügyes üzletelés miatt járt neki a parlamenti belépő is.
Az pedig végképp prudens dolog volt a külügyminiszter részéről, hogy most szombatig várt a diplomata-útlevél visszavonásával a Quaestor március 9-i borulása óta. Hátha ugye az elmúlt hetekben is kellett valahova utaznia Tarsoly Csabának. Nem várható, hogy most csak azért többe kelljen várakoznia, ne adj isten a reptéren valahol belenézzenek mondjuk a bőröndjébe, mert itthon milliárdokat nyelt el a cége. Ezek aránytalanul nehezítették volna szegény Tarsoly életét az elmúlt hetekben, amik valószínűleg amúgy sem teltek könnyen neki.
Szijjártó miniszter azt mondta:
megdöbbentette és csalódást keltett benne a Quaestor bejelentése, mert megbízhatónak tartotta a brókercéget, ugyanúgy, ahogy az a több tízezer ember, aki ott tartotta a megtakarítását.
A
szocialista brókerbotrány
fejleményeiről továbbra is folyamatosan tudósítunk!