A sikkasztás miatt 13 évre ítélt volt Quaestor-vezér családja évekig élt a villában ingyen.
Nyolc éve tart a Quaestor-per, de most elítélték az elsőrendű vádlottat.
Az egykori milliárdos szerint ezt erősíti az, hogy idén februárban egy fontos állítás kikerült a vádiratból.
Ebben arról van szó, hogy 2004 és 2010 között több mint 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak egy takarékszövetkezetnek.
Már meg is kezdte az úgynevezett felkészülést.
A 2016 óta zajló tárgyalássorozatban 5458 csalást és sikkasztást kellett vizsgálnia a bíróságnak.
Ez az első ítélet, amely kimondja Tarsoly Csaba cégvezetői felelősségét.
Strasbourgig mentek az üggyel.
De az titok, hogy kik kaphatják meg.
Szijjártó Péter projektje összesen több mint 9 milliárd forintba került az adófizetőknek.
A vádlottak több mint 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Takarékszövetkezetnek.
A miniszter két és fél hónapja beszélt utoljára az adócsalással vádolt NER milliárdossal.
Hozzácsapták a vádat a többihez.
Közokirat-hamisítás a vád ellene és Tarsoly ellen is.
A 200 milliárdos kárt okozó Quaestor-csoport vezetője maradhat házi őrizetben.