A Földművelésügyi Minisztérium (FM) gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Szele Andrea korábban, 2009 és 2013 között a Hungária Értékpapír back office vezetője volt – találta meg a Magyar Narancs a helyettes államtitkár CV-jében.
Az FM alá tartozó Állami Tartalékgazdálkodási Nonprofit cég 410 millió forintot vesztett a Hungária Értékpapír csődjén. A Hungária volt a második bedőlt brókercég az idei brókerbotrányokban, a cég egyébként sokkal kisebb volt, mint akár a Buda-Cash, akár a Quaestor: a cégvezetők néhány százmillió forintott tüntettek el az ügyfélpénzből, ezen felül 5-6 milliárd forintnyi vállalati kötvény csődölt be.
Szele a CV-je szerint a Hungária előtt az Equilorban kezdett dolgozni, aztán az FHB treasury és értékpapír-részlegénél vezette a back office-t.
Az FM egyébként pont ma adott ki közleményt, szerintük nem hibáztak. Pedig hát elég fura, hogy Orbán állítólagosan február 25-én utasította a minisztériumokat, hogy minden pénzt vegyenek ki a pénzügyi szolgáltatóktól, akkor az FM miért csak március 6-án tudta meg, hogy nem fogja visszakapni a Hungáriánál elhelyezett pénzt.