hungária értékpapír

Hét év után nyolc évet kapott a brókerbotrányos Jolika

A Hungária Értékpapír Zrt. sok milliárd forintot sikkasztott el állami szereplőktől és önkormányzatoktól.

Solti Hanna
PÉNZ

A Hungária Értékpapír tulajdonosa azt mondja, ő csak aláírta, amit elé tettek, semmiről nem tudott semmit

Nagy kár, hogy ő az ügy elsőrendű vádlottja.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Hat ember ellen javasolnak vádemelést a Hungária Értékpapír ügyében

Lezárták a nyomozást.

Magyari Péter
bűnügy

Fazekas válaszolt: tett a tárca feljelentést brókerügyben

Keresik a felelőst 400 millió forint eltűnéséért.

Magyari Péter
POLITIKA

Fazekas Sándor nem hajlandó megmondani, hogy tett-e feljelentést brókerügyben

400 millió forint tűnt el a minisztériumából, a saját emberének vizsgálata szerint is felmerült a hűtlen kezelés lehetősége. A miniszter nem válaszolt arra, hogy lépett-e.

Magyari Péter
politika

Megpróbálták eltussolni, hogy egy másik FM-es cég is bukott százmilliót a brókerbotrányban

A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. is a Hungária Értékpapírnál tartotta pénzét, ami odaveszett. A nyilvánosság eddig nem tudott róla, de a kormány szerint "valójában nem újdonság".

kasnyikm
gazdaság

Pont karácsony előtt egy nappal lett kész a vagyonvizsgálat a BudaCash-nél

erdelyip
bűnügy

Továbbra is kivételezne a kormány a brókerügyek egyes károsultjaival

Kiszivárgott az új Quaestor-kártalanítási törvény tervezete. Picit szigorúbb, mint az előző, de ugyanolyan hibás.

kasnyikm
gazdaság

Félmilliárdra büntették a hungáriás Jolikáék piramisjáték-szervező cégét

kasnyikm
gazdaság

Kiengedték az előzetesből a Hungária Értékpapír operatív igazgatóját

2,2 milliárd elsíbolásával vádolják, váratlanul engedték el.

kasnyikm
bűnügy

Letartóztatták a Hungária Értékpapír Zrt. operatív igazgatóját

A bíróság szerint a kiszabható büntetés súlyossága miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. M. Ádám tartotta a kapcsolatot azokkal az önkormányzatokkal, amelyek pénzét másba fektették, mint amire a megbízást kapták.

Király András
politika

Továbbra is fizeti brókereit a Hungária Értékpapír

kasnyikm
bűnügy

Ilyen szerződést írattak alá Jolikáék a céglédi Hungária-károsultakkal

Érdemes megnézni, hogy is néz ki egy magyar piramisjátékos szerződés két hónappal ezelőttről.

kasnyikm
bűnügy

Fazekas Sándor államtitkára korábban annál a brókercégnél dolgozott, amelyiknél a minisztériuma elvesztett 410 millió forintot

Szele Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára éppen annak a csaló brókercégnek a back office-át vezette négy éven keresztül, aminél az FM cége elvesztett majdnem félmilliárd forintot.

kasnyikm
bűnügy

Bénán magyarázkodik az agrártárca arról, hogyan vesztett 410 milliót az egyik brókercégnél

"Szó szerint végrehajtottuk Miniszterelnök úr utasítását" - mondja a tárca. De akkor hogy buktak el sokszázmilliót?

Haszán Zoltán
bűnügy