Egy menekülteket szállító hajó a mára virradó éjszaka elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között – közölte az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR).
A szerencsétlenül járt, illegális bevándorlókat szállító hajó Líbia partjaitól 110 kilométerre borult fel. Egy közelben tartózkodó portugál kereskedelmi hajó 28 embert vett a fedélzetre.
A túlélők beszámolói szerint a hajó a fedélzetén több mint 700 emberrel indult útnak.
A Reuters szerint ez az évtized legsúlyosabb ilyen katasztrófája. Az év eleje óta legalább 1500 ember halt meg a Földközi-tengeren hasonló hajóbalesetekben.
A történtekről a máltai Times of Malta is írt, ami szerint a baleset röviddel éjfél után történt. A vízi jármű állítólag azért borulhatott fel, mert a menekültek mindannyian a fedélzet egyik oldalára tódultak, amikor elhaladt mellettük egy másik hajó.
Barbara Molinario, az UNHCR egyik szóvivője azt mondta, hogy az olasz és a máltai hatóságok túlélők és holttestek után kutatnak a baleset helyszínén, az olasz Lampedusa szigetétől 220 km-re délre. Sajtóértesülések szerint vasárnap délelőtt még csak 21 holttestet találtak meg, az áldozatok pontos száma egyelőre ismeretlen.
A szervezet szerint ha a halottak számára vonatkozó becslések megerősítést nyernek, akkor ez minden idők legsúlyosabb katasztrófája a Földközi-tengeren.
Hétfőn egy hasonló baleset történt a líbiai partok közelében, akkor egy nagyjából 400 menekültet szállító hajó süllyedt el Olaszország felé tartva.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint a mostani és a hétfői szerencsétlenség áldozatait leszámítva idén már több mint 500 bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren. Az előző év hasonló időszakában ez a szám 47 volt.
Az IOM szerint év eleje óta már 15 000 illegális bevándorlónak nyújtottak segítséget a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon. Eddig idén 20 ezer menekült érhette el Olaszország partjait, ami kevesebb a tavalyinál, de mégis sokkal több a halálos áldozat – írja a Reuters. Az utóbbi hetekben a javuló időjárás miatt is egyre több hajó indult az észak-afrikai partokról Európa felé.
Csütörtökön az olasz migrációs krízisben új fordulat volt: a szicíliai rendőrök közölték, hogy egy Líbiából arra tartó hajón muszlim menekültek 12 keresztényt kidobtak a fedélzetről.
Segélyszervezetek szerint 41 ember megfulladt egy másik, szintén menekülteket szállító hajón történt incidensben.
Olaszország és Görögország, a legújabbkori tenegri menekülthullám két fő célállomása folyamatosan kér nemzetközi segítséget a helyzet kezelésére. Novemberben az EU létrehozott Triton néven egy tengeri őrséget, de a havi 3 millió euróból működő szervezet nem elég a probléma kezeléséhez.
A legtöbb hajó a polgárháborúba süllyedt Líbiából indul, mert nincs hatóság, amelyik visszafogná az embercsempészeket. Afrikában és a Közel-Keleten hatalmas iparág épült a menekültek Európába szállítására. Sokszor hónapokig tartják táborokban rettenetes körülmények között ügyfeleiket, mielőtt bizonytalan műszaki állapotú és túlzsúfolt hajókra rakják őket.