Tovább folytatódik az európai diplomácia legszórakoztatóbb komédiája. A Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap szerint a pápa szombaton "nagyon diszkrét" körülmények között fogadta a homoszexualitását vállaló, gyakorló katolikus diplomatát. Az egyházfő közölte vele, hogy nincs semmi kifogása ellene, de nem tetszett neki az, hogy a házasság intézményét kiterjesztették a homoszexuális párokra Franciaországban, és az sem, ahogy azt a kormányzat szerinte erővel átvitte.
A francia elnöki hivatal szerint "a kinevezési procedúra folytatódik", a francia diplomácia "nagyon reméli, hogy a válasz pozitív és gyors lesz".
"Laurent Stefanini az egyetlen jelölt, akit a köztársasági elnök és a kormány kinevezett"
- hangsúlyozta az Elysée-palota.
Stefanini egyébként 2001 és 2005 között Franciaország szentszéki nagykövetségén dolgozott tanácsosként, ahol elismeréssel tekintettek munkájára. A diplomata később a francia külügyminisztériumban vallási kérdésekkel foglalkozó tanácsadó volt, 2010-ben Nicolas Sarkozy akkori jobboldali államfő az elnöki hivatal protokollfőnökének nevezte ki, és a poszton utóda, a szocialista Francois Hollande is megtartotta. (via MTI)