Orbán Viktor szerint az oldhatná meg a menekültügyi válságot, ha a tagállamok minél szabadabb kezet kapnának saját problémáiknak a megoldásához

politika
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Ezért a magyar miniszterelnök ezen álláspont mellett fog érvelni a menekültügyben összehívott csütörtöki rendkívüli brüsszeli EU-csúcson.

"Ha pedig felmerülnek közös problémák, mint itt, akkor Magyarország készen áll, hogy együttműködjön"

- tette hozzá újságíróknak nyilatkozva a csúcstalálkozóra érkezésekor.

Orbán úgy vélekedett, hogy nehéz csúcs lesz a mostani eszmecsere. Érzelmileg mindenkit megrázó ügyről fognak beszélni, hiszen sok százan vesztették el értelmetlenül az életüket, utalva a vasárnapi földközi-tengeri hajóbalesetre, amelynek legalább hétszáz, Észak-Afrikából Olaszországba tartó illegális migráns esett áldozatául.

"Mindenkiben van valamennyi lelkiismeret-furdalás, hogy vajon az európai menekültügyi rendszer jól működik-e, nem kellett volna-e már korábban ezen változtatni"

- jegyezte meg a magyar kormányfő. Szerinte a mostani olyan találkozás lesz, ahol egyszerre kell, hogy a helyén legyen a szívünk meg az eszünk. Az ész fontos, mert ha megoldást akarunk találni erre a helyzetre, akkor higgadt, gyors és jó döntéseket kell hoznunk.

Magyarország álláspontját világosnak mondta a miniszterelnök.

"Mi azt gondoljuk, hogy ha ránk bízzák, mármint a Magyarországra érkező menekültekre vonatkozó szabályozás megalkotását, akkor mi ezt megoldjuk"

- fogalmazott.

Orbán szerint ma a probléma az, hogy olyan brüsszeli szabályok kötnek bennünket gúzsba, amelyek lerontják  a menekültügyi kérdés magyar kezelésének a hatékonyságát. Ezért amellett fog érvelni, hogy a tagállamok kapjanak minél inkább szabad kezet ahhoz, hogy megoldják a saját problémáikat. A közös problémák felmerülése esetén pedig Magyarország kész az együttműködésre, különböző felajánlások megtételére, hogy a közös probléma megoldásából is kivegye Magyarország a részét.

"Ami bennünket illet, magyarokat - mert nekünk is vannak menekültjeink, csak nem a tengeren keresztül jönnek -, azt a problémát mi magyarok magunk szeretnénk, és meg is tudnánk oldani"

- jelentette ki Orbán Viktor. (MTI)