Béke és öröm volt az úr Baltimore-ban, miután vádat emeltek a rendőrök ellen

külföld

Több ezren vonultak utcára szombaton az amerikai városban, miután kiderült, hogy emberöléssel vádolják meg azokat a rendőröket, akiket Freddie Gray halálával hoztak összefüggésbe.

(JIM WATSON / AFP)

Most semmiféle összecsapás nem történt, a helyszíni riportok szerint a tömeg békés és boldog volt.

"Vádat emelni, elítélni, és börtönbe küldeni a gyilkos rendőröket"

skandálta a tömeg. Mások azt harsogták, hogy "nincs béke, ha nincs igazság!". Olyan kiáltásokat is lehetett hallani, hogy a rasszizmus betegség, amelyre forradalom a gyógyír.

Marilyn Mosby államügyész pénteken jelentette be, Freddie Gray halála emberölésnek minősül, és ezért az őt őrizetbe vevő hat rendőr ellen vádat emelnek.

Grayt április 12-én vették őrizetbe, miután szemkontaktust teremtett a rendőrökkel és futni kezdett előlük. A 25 éves afroamerikai fiatalember az eljárás során súlyos nyakigerinc-sérülést szenvedett, amelybe egy hét múlva belehalt. Az eset nyomán zavargások törtek ki Baltimore-ban.

Mosby szerint Grayt törvénytelenül vették őrizetbe, mert a rendőröknek nem volt okuk valószínűsíteni, hogy bűncselekményt követett el. A korábbi jelentésekkel ellentétben nem rugós kést, hanem egy összecsukott zsebkést találtak nála, amelynek viselése a marylandi törvények szerint legális.

Az államügyész a legsúlyosabb bűncselekménnyel, szándékos emberöléssel a rabszállító furgon vezetőjét, Caesar R. Goodsont vádolta meg, akit ezért 30 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak. (A kezén-lábán megbilincselt Gray, akinek biztonsági övét azonban nem kapcsolták be, a szállítás közben sérült meg végzetesen. Nem lélegzett, amikor kiemelték a járműből.)

A többiekkel szemben a vád gondatlanságból elkövetett emberölés, testi sértés és törvénytelen letartóztatás. Marilyn Mosby hangsúlyozta, hogy a rendőrök a vádlottól annak többszöri kérése ellenére is megtagadták az orvosi segítségnyújtás lehetőségét.

Mind a hat rendőrt őrizetbe vették pénteken. A mostani döntés azért is fontos, mert az Egyesült Államokban nagyon ritka, hogy emberölés vádjával induljon eljárás rendőrök ellen. (via MTI)