Izrael 3500 dollárt fizet az afrikai bevándorlóknak, ha hazamennek

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az átszámítva közel egymillió forintos támogatás ötletét az ország nemrég újraválasztott miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu vázolta fel. Szerinte az intézkedés célja, hogy megvédje a zsidó és demokratikus karakterét az országnak.

A kormány egységesen támogatta az ötletet. A miniszterelnök szerint a cél, hogy nullára csökkentsék a munkahelyek és egy jobb élet reményében az országba érkező bevándorlók számát, több tízezer embert szeretnének így továbbküldeni.

Izrael eddig is fizetett a távozó bevándorlóknak, de eddig csak 1500 dollár járt, mostantól ebből lesz 3500 dollár.

A miniszterelnök, Benjamin Netanjahu
AFP PHOTO / POOL / JIM HOLLANDER

Ezenkívül közel 31 milliárd forintnyi keretet különítettek el, hogy ebből kezeljé  a menekültek és bevándorlók ügyét, többek között a Negev-sivatagban egy fogva tartó központot fognak építeni és rendőri erősítésre is szánnak a pénzből.

Azok a bevándorlók, akik nem fogadják el majd a pénzt, könnyen ebben az intézményben találhatják majd magukat.

A Human Rights Watch tavalyi jelentése szerint a hazatelepítés sokszor közel sem annyira önkéntesen zajlik, mint ahogy azt a kormány állítja.

2012-ben még az Egyesült Államok is kritizálta az országot, amiért kegyetlenül bánnak az afrikai országokból érkező menekültkérőkkel. Többek között nem férhetnek hozzá az alapvető egészségügyi ellátáshoz sem.

A becslések szerint az országban 50-60 ezer afrikai bevándorló lehet, ezzel nagyjából a 0,6 százalékát kitéve az ország lakosságának. (Independent)