Augusztus végéig eldől melyik szakokat zárják be

oktatás

A Magyar Hírlapnak adott interjút a felsőoktatásért felelős államtitkár, Palkovics László elmondta, hogy

"szaktárca szeretné augusztus végéig befejezni az egyeztetéseket a szakok átalakításáról."

Egy közel ezeroldalas miniszteri rendelet kell végignézni, és megfogalmazni, hogy az egyes szakokon mit szeretnének tanítani az országban. Palkovics szerint ez tisztán szakmai feladat: a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságai fogják értékelni, ezen kívül ki kell kérni az érintett területek képviselőinek, például a kamaráknak a véleményét is. Az államtitkár szerint vannak képzések, amire szükség van, de más tartalommal, vagy nem az alapképzésben. Palkovics példaként hozta nemzetközi tanulmányok szakot, ahol 140 onnan kikerülőt kérdeztek meg, hogy mit csinál és 125-en nem a szakhoz kapcsolodó munkakörben dolgozott.

elte_tuntetes_tatk_10_fejlec
Palkovics László arra kérdésre, hogy meghátráltak-e a tüntetések hatására, azt felelte, hogy

"meghátrálni egy döntésből lehet, de még nem volt döntés. Ezt már csak azért sem nevezném meghátrálásnak, mert mi csak koordináltuk és a kerekasztal résztvevői között közvetítettük a rektori konferencia javaslatait."

(via MTI)