Az amerikai drogellenes ügynökség, a DEA szerint Diosdado Cabello, a venezuelai törvényhozás elnöke, egyben az ország második számú közjogi méltósága egy kábítószercsempés kartell egyik, ha nem az elsőszámú vezetője. Az amerikai igazságügyi minisztérium egyik, neve elhallgatását kérő illetékese szerint ezt informátorok, egykori kábítószer-kereskedők és a venezuelai hadseregből dezertált katonák is megerősítették.
Az 52 éves Cabello szerdán már reagált is a vádakra, utazási tilalom elrendelését kérte a venezuelai bíróságtól több venezuelai hírportál újságírója és vezetője ellen, akik ellen pert indított, mert meg merték írni a vádakat.
"Azzal vádolnak, egyetlen bizonyíték nélkül, hogy kábítószer-kereskedő vagyok, és most én vagyok a rossz fiú. Sérte érzem magam, még bocsánatot sem kért senki" - mondta. (MTI)